A VB selejtezők meglepetései

A múlt héten (és ezen a héten is) több földrészen folytatódtak a VB selejtező mérkőzései. Amerikában olyan derbiket láthattunk, mint a Brazília – Argentína találkozó, Afrikában is egymásnak feszültek a nemzetek, és természetesen Európában és keleten is folytatódtak az összecsapások.

Egyes futballnemzetek hozták a kötelezőt. Sajnos az angolok is, hiszen a magyarok ellen a Puskásban sikerült 4 gólt rúgni egy félidő alatt. A belgák is gólgazdag találkozóban tudtak nyerni, bár az észtek meglepték őket a meccs elején. A portugálok is nyertek, de messze nem volt ilyen egyszerű dolguk https://futballpapa.hu/2021/09/06/ronaldo-uj-rekordja/.

Nehéz helyzetben voltak a franciák is, akik nagyon megszenvedték a Bosznia-Hercegovina elleni meccset. Papírforma szerint könnyen kellett volna hozniuk ezt a találkozót a „galloknak”, de már az első félidőben hátrányba kerültek. Griezmann még a szünet előtt egyenlíteni tudott, de ennél több gól nem volt a hazaiakban. Sokat jelentett az is, hogy az 51. percben piros lapot kapott Koundé. Tíz emberrel pedig már nem sikerült megszerezni a vezetést. Nem beszélve arról, hogy ugyanígy járt Ukrajnában is Franciaország, tehát az egyenlítésért küzdöttek, ami sikerült is, a győzelem viszont akkor sem.


Griezmann a bosnyákok ellen (kép forrása: www.bbc.com)

Hollandia is pont így járt, csak nem ilyen (papíron) könnyű ellenfél ellen. A norvégok ellen még idegenben is esélyesebbek voltak a narancsok, de végül a döntetlen jött össze. Az írek is csalódást okoztak hazájuknak, ráadásul Írországban. Azerbajdzsánt látták vendégül, mely ország, hát lássuk be, nem a labdarúgásról híres. Szinte az utolsó pillanatig vesztésre álltak az írek, de Duffy a sokadik ír kísérletet gólra váltotta. Az Európa bajnok olaszok sem teszik kirakatba a Bulgária elleni meccset. Bár már jó korán megszerezték a vezetést, a bolgárok még a félidőben egyenlítettek, és maradt a végére is 1-1 az állás.

A héten szerencsére folytatódnak a selejtező mérkőzések, tehát nem fogunk unatkozni.

Scroll to Top