Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre II. – Újpest FC II.

Lila-fehér összecsapás következik az NB III Keleti-csoportjának 4. fordulójában 2021. augusztus 22-én (vasárnap) 11:00 órától, amikor a Békéscsaba 1912 Előre második együttese az Újpest FC tartalék csapatát fogadja a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián.

Az előzményekről elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy a budapesti lilák pálya problémái miatt, az eredetileg fővárosi helyszínnel kiírt mérkőzés pályaválasztói jogcsere folytán kerül Békéscsabán megrendezésre. Míg a csabaiak három felvonás után veretlenül (1 győzelem és 2 döntetlen), 5 pont birtokában várják a vasárnapi mérkőzést, addig újpesti barátaink számára nem indult túl fényesen a harmadosztály idei sorozata. Jelen pillanatban egy döntetlen és két vereség mérleggel (Tiszaújváros – Újpest FC II. 3-1, Újpest FC II. – Hajdúszoboszló 2-3, Kazincbarcika – Újpest FC II. 1-1), mindössze egyetlen bajnoki pont birtokában a táblázat 15. pozícióját foglalják el. Egészen biztosan mindent meg fognak tenni azért, hogy kozmetikázzák eddigi eredményeiket, így jó eséllyel fordulatos, izgalmas meccs elé nézünk. Brlázs Gábor neveltjei plusz kettes gólkülönbséggel (9 rúgott és 7 kapott gól) a tabella 9. helyéről futnak neki az újabb megmérettetésnek, ami egy újonnan feljutott csapattól kiváló teljesítmény. Fiatal játékosaink egyáltalán nem ijedtek meg saját árnyékuktól és méltó ellenfelei voltak a Füzesgyarmat (2-2), a Tiszafüred (2-4) és legutóbb a DVSC II. (3-3) együttesének is. Félnivalónk tehát ezúttal sincs, határozott, fegyelmezett és türelmes játékra van szükség a továbbiakban is! Játékban és kondícióban talán utolértük magunkat, amire szükség is volt, hiszen számunkra a rájátszás miatt, rövidebb idő maradt a felkészülésre.

Mundi Viktornak gyakorlatilag teljesen új csapatot kell építenie Újpesten, hiszen sokan távoztak (9 fő) a tavaly szereplők közül. Igazolni nem terveztek túl sok játékost, főképp saját erőből, fiatalokkal igyekeztek feltölteni a keretet és persze adott esetben néhány visszajátszóval is kalkulálhatnak, amennyiben első csapatuktól kaphatnak játékosokat. A 2020/2021-es szezonban egyébként a Közép-csoportban szerepeltek, ahol gyakorlatilag teljesen kiegyenlített mérleggel (13 győzelem, 12 döntetlen és 13 vereség), 51 ponttal a táblázat 11. pozíciójában végeztek.

Következő vendégeinknek az előző fordulóban két eltiltottjuk is volt piros lapok miatt (Bíró Márk és Kálnoki-Kis Zsombor), ám ezúttal nagy valószínűséggel mindenki rendelkezésre állhat. A Békéscsaba keretében Apró Ármin jutott az automatikus eltiltás sorsára, hiszen a DVSC II. elleni mérkőzés 15. percében kiállította a játékvezető. Kapus poszton tehát szinte adott lesz Winter Dániel szereplése, a kérdés azonban még az, hogy az első csapattól ki kaphat lehetőséget, valamint cserekapusként ki és milyen módon – fiatalszabály – ülhet le a kispadra?!

Békéscsaba 1912 Előre II. – Újpest II. FC mérkőzés játékvezetőjeként Fehérvári Patrikot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Juhász Lászlót és Rácz Bélát jelölték ki. Az 1986-os születésű sporival a nyilvántartás szerint még egyszer sem találkoztunk. Pályafutása során eddig 17 sárga- és 2 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III Keleti csoport 2021/2022-es szezon 4. fordulóját augusztus 22-én (vasárnap) 11:00 órától DVTK II. – Eger SE, Békéscsaba 1912 Előre II. – Újpest FC II., 17:00 órától DVSC II. – Tiszafüredi VSE, 17:30 órától Jászberényi FC – Füzesgyarmati SK, Putnok FC – DEAC, Hidasnémeti VSC – BKV Előre, Törökszentmiklósi FC – Kisvárda Master Good II., Salgótarjáni BTC – Termálfürdő FC Tiszaújváros, Sényő-Carnifex FC – Aqua-General Hajdúszoboszló, valamint Tállya KSE – Kolorcity Kazincbarcika SC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében gyengén felhős, meleg időjárás, akár 30 Celsius fokos maximális hőmérséklet várható. A Nap 2021. augusztus 22-én (vasárnap) 19 óra 44 perckor nyugszik.

Ne felejtsék el, hogy vasárnap még egy mérkőzésen szurkolhatnak a Liláknak, hiszen első csapatunk 19:00 órától villanyfényes mérkőzésen fogadja a Szentlőrinc együttesét a Kórház utcában!

Scroll to Top