Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Nyolcvanhárom nap telik el tétmérkőzés nélkül, amikor 2021. augusztus 1-én (vasárnap) 19:00 órakor újra elhangzik a sípszó, amely egyben a 2021/2022-es bajnoki évad, na meg a 43. Békéscsaba – Szeged örökrangadó kezdetét is jelzi.

Járvány ide vagy oda, szerencsére Magyarországon még közönség előtt rendezhetők a meccsek, így a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók élőben tekinthetik meg a villanyfényes szezonpremiert a Kórház utcában. A sorsolás tavaly is úgy hozta, hogy a Szeged ellen mérkőzzünk az első fordulóban és most sem alakult ez másképp – a különbség csupán annyi, hogy ezúttal hazai körülmények között kezdhetjük a szezont. A 2020/2021-es idényben oda-vissza megvertük a Csongrád megyeieket, hiszen 2020. augusztus 2-án 1-2, majd 2020. december 6-án 4-1 lett a végeredmény javunkra.

A Békéscsaba 1912 Előre június 21-én kezdte meg a felkészülést és az eltelt hat hét alatt edzőtábor, valamint hat edzőmérkőzés is szerepelt a programban. Nyilván az előkészületi találkozókon nem feltétlenül az eredményeken és a frissességen volt a hangsúly, hanem elsősorban a meccsterhelésen, ezúttal viszont csakis az számít majd, hogy ki szerzi meg a három pontot. A presztízs értékű csata pikantériáját az is fokozza, hogy gyakorlatilag harminc éve nem tudott győzni a Szeged Békéscsabán. Na, meg persze a szurkolótáborok “baráti” viszonya, amely rendre igazi futball-hangulatot teremt a dél-alföldi rangadókon. Emlékezzünk csak az egy évvel ezelőtti összecsapásra, amikor szinte teljesen megtelt a Szent Gellért Fórum és a forduló nézőszám rekordját is produkálta! Emlékezetes, sikeres és iszonyatosan nagy élmény volt – ebben talán mindenki egyetért.

Az Előre keretbeli változásairól is szót ejtve szerencsére sikerült egyben tartani a csapatot, sőt a szakmai stáb elmondása alapján jóval izmosabb összeállításokban léphetünk majd pályára. Az első keretből Uram János, Pilán Márkó és Hursán György távozott, míg az érkezési oldalon Mikló Roland, Sipos Gábor, Albert István, Varga Szabolcs, Puskás Gábor Sándor és Winter Dániel szerepelnek. Természetesen érkezőinket folyamatosan és részletesebben is bemutatjuk majd – tehát érdemes lesz továbbra is követni felületeinket. Professzionális szerződést kapott több fiatal játékosunk is (Borbély Bence Boldizsár, Oláh Ákos és Sipaki Patrik), akiknek ez az idény a szabályozások miatt kifejezetten kedvez, így hatalmas lehetőség áll előttük, hogy megmutathassák oroszlánkörmeiket. Korábbi sérüléseik miatt Király Patrik, Mészáros Márk és Babinyecz Balázs még nem áll rendelkezésre, Szabó Péter, Czinanó Antal és Sipos Gábor pedig újabb keletű defektussal küzd, így részvételük kérdéses.

A történeti visszatekintések a két csapattal kapcsolatban nem egészen egyértelműek, hiszen a szegediek hovatartozását nem mindenki szemléli egyformán, ráadásul a csapat névváltozásai miatt sem teljesen tiszta a kép. A két világháború közötti számtalan délkerületi bajnoki összecsapást követően 1945-1991 között tizennégyszer találkozott egymással a Szeged és a Békéscsaba az NB I-ben, ám ezt követően a Tisza-partiak kiesése miatt már csak a második vonalban mérkőzhettek. 1949-2017 között még huszonötször a másodosztályban és ezeken a találkozókon kezdetben még a szegediek szerepeltek jobban. Az összesített NB I-es és NB II-es bajnoki mérleg szerint a vasárnapi összecsapás előtt a szegediek 13 bajnoki győzelemnél tartanak és 11 döntetlen mellett, a csabaiak már 17 alkalommal győztek. Ha viszont szigorúan az 1952 utáni időszakot vizsgáljuk, azon belül is a másodosztályú szerepléseket – hiszen jelen helyzetben ennek van értelme -, akkor a mérleg egyértelműen a Békéscsaba felé billen. A 23 lejátszott mérkőzésből 12 alkalommal mi kerültünk ki győztesen, míg 8 döntetlen mellett mindössze 3 alkalommal sikerült az üdvösség ellenfelünknek. Úgyhogy készülődés-fogadkozás ide, vagy oda, a statisztika mindenki fejében ott van, tudjuk mire számíthatunk és ők is tudják mire számíthatnak. Labdarúgóink ki vannak éhezve, csípni-harapni fognak és tisztában vannak a mérkőzés fontosságával, ezért a pozitív hozzáállás – a higgadtság és tervszerűség mellett -, nyilván jókora motivációval és akarattal párosul! Mondjon bárki-bármit, csakis győzelmi szándékkal lépünk pályára, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen módon kezdjük az új bajnokságot!

A szegediek az előző idény harmatos kezdése és folytatása után végül valamilyen szinten magukra találtak, bár feljutási álmaikat idejekorán el kellett engedniük, így összességében a 10. helyen végeztek. A menet közben edzőváltáson is átesett csongrádiak leigazolták Daru Bencét (Csákvár), Molnár-Farkas Tamást (Szolnok), Farkas Aurélt (Nyíregyháza), Vári Barnabást (ETO FC Győr), Temesvári Attilát (Budapest Honvéd) és Kovács Milánt (Vasas). Dragan Vukmir neveltjei hat edzőmeccsel hangoltak az új bajnokságra: PMFC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 3-0 (0-0), Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Soroksár 1-0 (1-0), Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Tiszasziget 4-0 (1-0), Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Hódmezővásárhelyi FC 1-3 (0-0), Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Budapest Honvéd II. 4-1 (3-0), Kecskeméti TE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2-1 (2-0).

Dragan Vukmir: – Igazi rangadóra és nehéz meccsre számítok. Megvan az elképzelésünk és tudjuk, hogy a Békéscsaba jó ellenfél, de csak saját magunkkal foglalkozunk és nyerni szeretnénk. Nem csak a csapat, hanem szurkolóink szempontjából is fontos, hogy győzelemmel rajtoljunk, hiszen azt szeretnénk elérni, hogy minél többen látogassanak ki a mérkőzéseinkre.

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia mérkőzés játékvezetőjeként Takács Jánost akkreditálta a szövetség. Segítőiként Szilágyi Norbertet és Tőkés Róbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nazsa Tamás látja el. Az 1972-es születésű, tapasztalt sporival 2021. május 9-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC 3-2 (1-2) mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 883 sárga- és 78 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 1. fordulóját augusztus 1-én (vasárnap) 17:30 órától III. ker. TVE – Budafoki MTE, Nyíregyháza Spartacus FC – Dorogi FC, 19:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, WKW ETO FC Győr – Tiszakécskei LC, Szolnoki MÁV FC – Szentlőrinc, Kecskeméti TE – Budaörs, BFC Siófok – Soroksár SC, Vasas FC – FC Ajka, Aqvital FC Csákvár – DVTK, valamint augusztus 2-án 20:00 órától PMFC – Szombathelyi Haladás párosításokban rendezik meg.

Amit mindenképpen érdemes tudni az előttünk álló idényről: az MTVA szabályozásai miatt sokkal kevesebb élő közvetítés lesz (live stream) a hazai mérkőzésekről, így mindenképpen azt javasoljuk, hogy aki teheti váltson bérletet, illetve belépőt, hogy a helyszínen tekinthessék meg a találkozókat. A járvány-veszély miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség 127/2021. (07.27) számú határozatával ismét egészségügyi protokollt léptetett életbe, mely szerint a rendező sportszervezet köteles kijelölni az általa mérkőzésnapokon használt sportlétesítményben sportzónát, ahová védettségi igazolvánnyal vagy a mérkőzés előtt legfeljebb 3 nappal készült (MD-3) 1 darab SARS-CoV-2-RNS (PCR) negatív teszt eredménnyel rendelkezők léphetnek be.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, igen meleg időjárás várható, akár 38 Celsius fokos maximális hőmérsékletre is lehet számítani. A Nap ezen a napon 20 óra 19 perckor nyugszik.

Ne felejtsék el, hogy augusztus első napja NB3-as csapatunk Füzesgyarmat elleni mérkőzésével kezdődik 11:00 órától a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián! Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

forrás: https://1912elore.hu/site/beharangozo-bekescsaba-1912-elore-szeged-csanad-grosics-akademia-20210801/

Scroll to Top